Beiskolázás a 2026/2027. tanévre

TELC próbanyelvvizsga a Baktay Gimnáziumban

  1. március 13.-án, 16.-án és 17.-én 68 diák részvételével maratoni TELC próbanyelvvizsga zajlott a Baktay-ban angol és német nyelvből. A vizsgaanyagot a TELC nyelvvizsga-központ állította össze és küldte el postán a szervezőknek. Az írásbeli vizsga hallott szövegértéssel 3 órát vett igénybe. A diákok 4 teremben dolgoztak valódi vizsgakörülmények között. Ezt követően került sor az angol C1, B2 és a német B2 szóbeli vizsgákra. A szóbeli vizsgáztatást iskolánk két TELC nyelvvizsgáztatóként akkreditált tanára, Piller-Kovács Andrea és Szilágyi Andrea vezette le és azonnali visszajelzést adott a diákoknak. Az angol szóbeli vizsgákon részt vett Antalné Molnár Zsuzsanna angoltanár és Euroexam vizsgáztató is, aki így megismerkedett a TELC nyelvvizsga elvárásaival is és meghallgathatta a saját diákjai teljesítményét.

Az írásbeli vizsgákat visszaküldtük a TELC vizsgaközpontnak, ahol kijavítják és kb. egy hét múlva megküldik az eredményeket.

Nagyon örülünk neki, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés a diákok részéről és reméljük, hogy sok szép eredmény születik, ami felbátorítja a diákokat, hogy a közeljövőben jelentkezzenek középfokú és felsőfokú nyelvvizsgákra.

cropped-cropped-telc-hungary-logo-1
20260313_141420

Nemzeti Faültetés napja

A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium sikeresen pályázott a „10 millió fa Magyarországon” Alapítvány faültetési pályázatán és 452.504 Ft támogatást nyert 10 facsemete, komposzt, karók és mulcs vásárlására. Pályázatunkkal vállaltuk, hogy legalább 3 évig gondozzuk és ápoljuk az általunk elültetett fákat. A 2026. március 2.-án megrendezett faültetési akciónap megszervezésében és lebonyolításában az iskola vezetése, legalább 8 tanárkolléga és 5 osztály (kb. 150 diák) működött közre.

A „Nemzeti Faültetés Napja 2026” országos méretű akciónap keretében a gimnáziumunk bejövő 7.a osztálya, a 11.b osztály és a három végzős 12.-es osztály fogadta örökbe azt az öt facsemetét, amelyeket a gimnázium udvarán ültetünk el. Elültetésre került egy db páfrányfenyő (gingko biluba), két galagonya a madaraink táplálására és két vörösjuhar a kerítés mellé a felújításkor kivágott két juhar helyére. Öt gömbjuhart az önkormányzat segítségével az utcára ültettünk el a kipusztult vagy elöregedett gömbakácok helyére. Dunaharaszti önkormányzatának hála a Baktay tér a gimnázium előtt további 10 db gömbjuharral gazdagodik. Így a Nemzeti faültetési akciónap keretén belül a Baktay tér levegőjét összesen 20 új fa fogja javítani és árnyékával pár éven belül élhetőbbé teszi a környéket.

Dunaharaszti önkormányzata az utcai fák tövébe piros és fehér tulipánokat tervezett és bocsájtott rendelkezésünkre, amelyek elültetésében a Baktay Gimnázium 7.a osztály tanulói vettek részt. Így remélhetőleg minden év tavasszal piros-fehér-zöld színekben pompázik majd az utca.

A gimnázium az elültetendő fákat a dunaharaszti Bíró-Kert Kft-től szerezte be igen kedvezményes áron, a komposztot pedig a Körép-Szolg Kft. dunaharaszti komposztáló telepe biztosította díjmentesen, ezzel támogatva a zöldítést. Hálásan köszönjük a segítséget és a támogatást mindkét cégnek, Dunaharaszti Önkormányzatának és az anyagi támogatást a „10 millió fa Magyarországon” Alapítványnak.

Aki szeretne csatlakozni a 10 millió Fa Magyarországon Alapítvány faültetési akciójához, regisztrálhat facsemetékre az alapítvány honlapján. https://nemzetifaultetesnapja.hu/indul-a-csemeteregisztracio/ Az alapítvány célja, hogy Magyarország minden lakója ültessen legalább egy-egy fát.

 

tamogatok
NFN26 Dunaharaszti 2026.03.02. új fasor
NFN26 Dunaharaszti 2026.03.02. 12.C
NFN26 Dunaharaszti 2026.03.02. 12.B
NFN26 Dunaharaszti 2026.03.02. 12.A
NFN26 Dunaharaszti 2026.03.02. 11.B
NFN26 Dunaharaszti 2026.03.02. 7a

Előadás szülőknek

noadd

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ és a Dunaharaszti iskolák együttműködésével a 7-12. évfolyamon tanuló diákok szülei részére A drog, cigaretta, alkoholfogyasztás káros hatása  témában tájékoztató előadást szervez.

Időpont: 2025. május 29. 17:00

Helyszín: Dunaharaszti Művelődési Ház

Előadó: Molnár Noémi rendőrfőhadnagy

Az előadás után  Hamar János addiktológia konzulens várja egy interaktív beszélgetésre a szülőket.

Mindenkit szeretettel várunk.