Névadónk

Baktay Ervin, iskolánk névadója

Müncheni évek 1910-ben a fogékony lelkületű ifjút már Münchenben találjuk, a korkiemelkedő festőművészének, Hollósy Simonnak a tanítványaként. Az itt töltött négy év kitörölhetetlen emlékként rögződött benne. Röviddel a halála előtt is eképpen vélekedett Hollósyról: ” Én az első háború előtt Hollósy növendéke voltam, de a mai napig Hollósy tanítvány vagyok.” Münchenben alkalma nyílott arra, hogy tanulmányozza a német indológiai szakirodalmat, nagyrészt Paul Deussean művei alapján. Minthogy ezek a könyvek a német tudományosság kiváló alkotásai, így érthető, hogy Baktay már fiatalon igen megbízható ismeretanyagra tett szert. A festőiskola minden évében négy hónapot Máramarosban, Técsőn töltött, plein-air munkában. Baktay intellektuális jelleme nagy hatással volt a művésznövendékekre, elsősorban a festészetben, de egyéb kulturálisvonatkozásokban is. Minden jel egy fényes művészi pálya kezdetére utalt. Ekkor azonban egy törés állt be az életében.

Első világháború 1914 nyarán kitört az I. világháború, az ifjú növendéket behívják katonának. 1915-ben kerül a harctérre mint híradós tiszt. Katonáskodik a Vogézekben, Wolhyniában és Erdélyben. 1918-ban szerel le mint hadnagy. Emlékül egy Signum Laudist és egy ezüst vitézségi érmet kapott. 1918-ban meghal Hollósy, és a frontszolgálatból visszatérő Baktay már nem talál vissza az elárvult műterembe. Egyénisége és tudása révén alkalmas lett volna rá, hogy vezesse aplein-air iskolát Técsőn, a müncheni műtermet és a független szabadiskolát Nagybányán. Abban az időben több újság is foglalkozott a gondolattal. A trianoni békeszerződés semmisé tette a felcsillanó lehetőséget. A gyönyörű máramarosi részeket leválasztották hazánk testéről, Magyarország elszigetelődött a kontinens szívében. Viszont tévedés lenne kizárólag a háború eredményeként elkönyvelni, hogy elmaradt egy kivételes festői tehetség kibontakozása. Baktay mielőtt önálló művésszé érett volna, megtorpant, Hollósy sorsán okulva kevesellte magában a küzdőképességet. Később Indiába utazott, ahol kezdetben még festett, de később minden tehetségét a hindu vallás és filozófiamegismerésére fordította.

Az első világháború után A háború utáni éveinek alakulásában nagy szerepe volt sógorának, Serdar Umrao Singhnek. Baktay nővére, Maria Antoinette énekesnőnek készült Londonban. Itt ismerkedett meg a pandzsábh szikh főnemessel, későbbi férjével, és Indiába költöztek. A fiatal asszony első gyermeke születésekor, 1913-ban visszatért Magyarországra. Lányuk, Amrita Sher-Gil nagybátyjától, Baktay Ervintől kapta az első útbaigazításokat a festészetben. A fiatalon elhunyt Amrita India modern festészetének egyik legnagyobb alakja lett. Umrao Singh javaslatára még a frontszolgálat alatt elkezdte F.W. Bain pszeudoszanszkrit meséit lefordítani, és ezek a művek nagy szolgálatot tettek az ind kultúra magyarországi népszerűsítésének. Az egyéni és nemzetközi sorsokat felforgató első világháború, és az azt követő értékrendválság Baktayra is nagy hatással volt. Az általa is lelkesen várt eszmei változásokat, segítséget India több ezer éves kultúrájától várta: “De Európa időnként, amikor önzésének útvesztőjében megáll: fölfigyel és odafülel, hogy mit hall Nővére az igazság szavaiból. És az ősi Ázsia kincsestára tárva-nyitva áll előtte, csak szív és lélek kell hozzá, hogy merítsen belőle” (Bain, 1918). Első jelentősebb írása 1921-ben jelent meg, Rabindranath Tagorét, a jeles bengáliai költőt mutatja be (Rabindranath Tagore Bp. 1921) 1922-ben publikálta a “Rabindranath Tagore, az ember, a művész, és a bölcs” című művét. Mindkét művében nagy súlyt helyez a kelet-nyugati szellemi konfrontáció bemutatására. Megfogalmazza egy fontos, de csak nagy körültekintéssel értelmezhető gondolatát, miszerint India kidolgozott módszereket tud a rendelkezésünkre bocsátani, melyek önmagunk megismerését szolgálják. Baktay ezzel kapcsolatban így fogalmazta meg az ind világszemlélet egyik leglényegesebb elemét : “Az ind felfogás nem vezet tétlenségre: csak azt a tevékenységet szünteti meg, amelyet mi, nyugatiak úgy látszik, egyedüli tevékenységnek tartunk: az anyagi, elkönyvelhető, eredményt hozó érdekektől szított mindig valami, vagy valaki ellen irányuló tevékenységet.” (Baktay,1922) Figyelemreméltó írás ez Baktaytól. a hindu életbölcselet szelíd benső nyugalmát érzékelteti az olvasóval. Ez az életfilozófia a karma, az egyetemes akció-reakció törvényéből származik (A “karma” szó szanszkritül “tettet”, “cselekvést” jelent). A karma ismeretében érezhető, hogy a keleti ember óvatos mosolygással figyeli az önmagából kivetkőzött, egyre inkább bizonytalanná váló nyugatiakat, akiket rabul ejtett a pénz által hajtott ördögi taposómalom. A szakadékba zuhanó nyugati ember segítséget várva időnként visszatekint, képletesen így magyarázható a nyugatiak örök vonzalma Ázsia bölcsességei iránt.

Magyarországon, ahol India, és szellemi gazdagsága csupán egy távoli, ismeretlen világot jelentett a naiv lelkesedés felsőfokának tűnhetett Baktay India-szeretete, ellentétben a Nyugattal, ahol már Goethetől kezdve követhető egyfajta pozitív India-rajongás. Lényeges megemlíteni, hogy noha Baktay a különböző vallások értékeit nem egymástól elválasztva mutatta be, a katolikusegyház mégis elítélte a Tagoréről szóló műveit, főképpen a panteizmustételének elvetését követő írásai miatt.

Baktay nagy eszméje a függetlenség volt. Szemlélete révén egész életében mély szimpátiával fordult az indiai szabadságharcos, Mahatma Gandhi mozgalma felé. Európában szinte elsőként alkotott helyes képet a függetlenségre törekvő India nemzeti mozgalmáról, felismerve annak százmilliók életét befolyásoló jelentőségét. A korabeli (1920-30-as évek) sajtó Gandhit hóbortos fantasztaként ábrázolta. Az európai újságok részben tájékozatlanságból, részben rosszindulatból kérdőjelezték meg a szatjagraha elveinek létjogosultságát. Baktay Gandhi emberi nagyságát látta bizonyítva azáltal, hogyGandhi gyakorlati ember volt, és mégis idealista. A Mahatma becsülte a számára távoli ország fiának önzetlen munkásságát, erre fény derül Gandhi leveléből, melyet Baktay Ervinnek írt, válaszolva hívének 1925. február 8-án kelt levelére, ami a Young India hasábjain nyomtatásban is napvilágot látott, március 26-án. 1926-ban adta közre Gandhi válogatott írásait. (“Gandhi. Mahatma Gandhi az indiai szabadságharcos könyve”)

Egy rövid idézet mintaszerűen példázza Baktay gondolkodás módját és írói tehetségét: “Gandhi hitvallásának minden egyes pontja összhangban áll a krisztusi törvénnyel, s ezért Gandhi nem exotikus, távoli valaki, hanem mindnyájunké, az egész emberiségé, az egyetlen tiszta szándék, nyíltszemű útmutatás, bíztató szózat és valóraváló bizonyosság sötét és kaotikus jellemünkben . “ (Baktay, 1926)

A Káma Szútra, az indiai “szerelmestankönyv” tolmácsolása sikeres kísérlet volt arra, hogy közvetítse a magyar olvasóközönség felé az erotika hinduizmuson belüli sajátos megítélését.

Az ismeretterjesztő szakíró, újságszerkesztő

Kezdetben népes írótársadalmunknak csupán egy érdekes tagját látták benne.Önként kereste az utat a geográfusok táborába, ami cseppet sem lehetettegyszerű vállalkozás számára. Erről így vall Baktay: “A tudományos fórumok jó ideig éreztették is, hogy nem vagyok “céhbeli” . Bizonyára voltak néhányan, akik azt vallották, hogy tudni csak annak szabad, aki diplomával fel van erre jogosítva.” (Baktay, 1938).

1929-ben belépett a Magyar Földrajzi Társaságba (MTF), ahol is 1929. november 14-én megtartotta első előadását “Az indusok életmódja”címmel.

India iránti rajongásának eredménye, hogy ismeretterjesztő írásaival elsőként tette egy szélesebb olvasótábor számára is elérhetővé India tájait, népeit, kultúráját. Előadásainak köszönhetően szerzett magának hírnevet és elismerést a földrajztudósok között. Ennek megnyilvánulása volt, hogy az 1930. április 24-i közgyűlés a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagjai közé emelte.

Patinás európai műveltségére bizonyíték, hogy 1924-ben egy országos filozófiai pályázaton első díjat nyert “Az elme öt állapota” című dolgozatával.

Az elkövetkezendő évek jelentették a legtermékenyebb írói korszakát. Hihetetlen tempót diktálva magának sorra jelentette meg írásait. Példátlan gyorsasággal születtek az indiai vonatkozású írásai: “A világ tetején – Kőrösi CsomaSándor nyomdokain Nyugat-Tibetben” (Budapest, 1930), a kétkötetes “India” (1931-32), mely napjainkig talán a legélvezetesebb útikönyv Indiáról, “Magyarutazó Indiában” (1933), “A boldog völgy országa”(1934), “Pandzsáb” (1937), “Hindusztán”(1938).

E kis bibliográfiának az ismeretében érthető, hogy Baktay a 30-as években nagy népszerűségnek örvendett a szakgeográfusok között, de egyéb értelmiségi körökben is. A széleskörű elismerés megnyilvánulása volt, hogy 1933-ban a debreceni Tisza István Tudományegyetem – professzora, Milleker Rezső javaslatára – doktori címet ítélt Baktaynak földrajz, kozmográfia, filozófia tárgyakból. A doktori címet nem disszertáció, hanem szakirodalmi munkássága és helyszíni kutatásai alapján kapta. “Hivatalos helyről bizony nem mutattak túlságos érdeklődést munkám iránt. Annál többre értékeltem a debreceni egyetem kitüntető aktusát, hogy doktorrá avatott, s ezáltal utólag hozzájuttatott a “céhbeliség” fémjelzéséhez is.”(Baktay, 1938).

Még nagyobb jelentőségű volt az, hogy 1934-ben Kéz Andor egyetemi tanárral átvettéka MFT működéséhez anyagi fedezetet biztosító “A földgömb” című folyóirat szerkesztését.

A második világháború után

A háború utáni politikai viszonyok oly mértékben hatottak a művelődéspolitikára, hogy ellehetetlenült a könyvkiadás szabadsága, ezáltal Baktay pályamódosításra kényszerült. A sokoldalú tehetséggel rendelkező tudós számára ez nem okozott volna különösebb gondot. szakmai tudása, felkészültsége, nyelvismerete révén lehetett volna hazánk indiai nagykövete is, vagy más, magasrangú tisztségviselő. Egy feltétellel! Ha felkapaszkodik a politikai harcosok ördögszekerére. Ez számára az önállóságának és elveinek a feladását jelentette volna. Baktay nem volt hajlandó egy tőle idegen pártideológia szolgálatába állni. Ez volt leginkább okozója Baktay második világháborút követő mellőzöttségének. Számára a pénz, a népszerűség sohasem jelentett olyan vonzerőt, hogy azért a szabadságát feladja.

Baktay Ervin és a Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum

Kötöttségeket nehezen viselő természetének kiválóan megfelelő állást foglalhatott el 1946-ban. A Hopp Ferenc által alapított Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumnak lett a munkatársa, mint az indiai osztály vezetője. “Felettese”, Felvinczy Takáts Zoltán régi jó barátja volt, még Hollósy festőiskolájából.

Részlet Baktay Felvinczihez írott leveléből: “Nem tudok elvállalni beosztott állást, mert megőrülök a bezártságtól … Nem szeretném, ha följebbvalói szemmel és szigorúan vizsgálnád magatartásomat, inkább arra kérlek, hogy barátilag tedd könnyebbé számomra, hogy beidegzett szabadságvágyamat kiélhessem.”

Időközben elérkezettnek látta a házasodás idejét is, és elmondhatta magáról, hogy ebben kedvezett neki a szerencse.

Napjainkban is sokszor használt, kitűnő műve az “India művészete”, eddig három kiadást élt meg, német fordítása 1963-ban jelent meg. E könyv megírására aligha vállalkozhatott volna a múzeumban szerzett ismeretei nélkül.

Mindössze két alkalommal nyílott rá lehetősége, hogy tanulmányait külföldön előadja.

1956-57-ben az indiai kormány meghívására feleségével, Aditivel együtt részt vett Buddha halálának 2500. évfordulójára rendezett megemlékezésen. Több nagysikerű előadást tartott a budhizmusnak az ind művészetre gyakorolt hatásáról. Nemrég napvilágra került dokumentumokból tudjuk, hogy Baktay két alkalommal találkozott India akkori miniszterelnökével Jawaharlal Nehruval. Nehru az 1956-os magyar forradalom előzményeiről, jelentőségéről tárgyalt Baktayval, és a tőle kapott információk szolgáltattákaz alapját India állásfoglalásának az ENSZ-ben és egyéb nemzetközi fórumokon az 56-os eseményekről. (Ennek a megbeszélésnek az iratait India kormányfője magyarországi látogatásakor átadta Göncz Árpádnak). 1962-ben egykori tanítványa, Fehérvári Géza professzor meghívására Londonban, a School of Oriental and African Studies-ben tartott egy tizenkét részből álló előadássorozatot.

    május 7-én halt meg Budapesten.MolnárZsolt XII.C
    (1996)